Versek a nőkről
Rózám, midőn megláttalak,
Szépnek jónak találtalak,
Csupán egy Volt hibád,
Hogy ritkán szólla szád.
Megbántott lobbanó szeszélyed,
De fölmosolyog már a lélek,
Kérlelsz - de visszás hangulatban:
Bosszant, hogy meg se haragudtam.
Dél felé, mikor tüzet rak a nap,
Mikor az élet harangszóra kap
És minden vércsepp énekelni kezd,
Hallani vidám, vig-vihogó neszt.
Ismerém Jolánt mint gyermekét
Átkarolta anyját édesen,
Jósolám e' bimbó egykoron
A' világkertben virág leszen.
A nyers férjfi zajló életének
Menyje, csak hölgykörben tűn elő.
Mindennek adom tudtára,
Hogy az asszony gonosz pára.
Szarut Isten védelemre
Az ökröknek alkotott:
Paripáknak rugdozásra
Csupa körmű sarkokat.
Óh kellemesség és kegyek asszonyi,
Kik a halandók napjait, a kemény
Történeteknek ellenére,
Melyeket öblöget a szerencse
Köszönet a nőknek,
Hulló csillagoknak, múló gyönyöröknek!
A legnagyobb poéta nem lehetnék,
Hiába írnék minden verset én.
Hol dereng az éden?
Lány csillag szemén.
Hol jó kéjelegni?
Szép leány' ölén.
Ez itten a mókus nyoma,
S itt járt a nyúl, itt meg az őzi,
És itt lapult róka koma!