 | Emőd Tamásköltő, újságíró és színházigazgató |
Tüzes verejték marja ki az orcánk,
Ha elbágyadna mellünk és karunk -
Evoé szent perc, dörgedelmes óra,
Mi most győzni vagy halni akarunk!
Ha megdördülnek a magas egek,
Mikor a föld négy sarka reng-remeg,
S az isten szava ítéletre hív,
Vért gyöngyöz a szem és szakad a szív.
Kerek a mennyország, csillagos a háta,
Hótól deres, vértől veres
Szürke lovam lába.
Járjad pejkó, járjad,
Dombos táját, sík határát
A Fekete Vágnak -
Fényes napja beborult a vitézi világnak!
Lenn menydörög a vizek orgonája,
Tajtékba fúl a bősz hullámtorok -
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
A könyvesház kék ablakából látni,
Hogy jön az est az országúton át -
Ködöt füstölnek, párát eregetnek
Künn a kémények és benn a pipák.
Dél felé, mikor tüzet rak a nap,
Mikor az élet harangszóra kap
És minden vércsepp énekelni kezd,
Hallani vidám, vig-vihogó neszt.
Leborulok az omló, barna rögre:
Szenteltessék meg porod mindörökre
Ős Eldorádó, mesék ligete,
Szerelmes vérem első szigete.
A város alvó szive úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.
Fehér a hold, de gyászba borult
A Berek erdőn minden út.
Térdig járok az őszi ködben:
Keresek egy falut.