Versek a művészetről
Azt kérdezed, hogyha olykor
Érzelmeim dalba zengem,
Hogy mi az, mi dalra késztet,
Minő ihlet száll meg engem?
Jólesik látni, nagy zsidó, remek
képmásod, íróasztalom fölött:
jólesik nézni terhes fejedet,
amely nyakadnál szinte megtörött.
Midőn orcáink ragyogni fájnak
S szégyeljük már önnön-sugarunk:
Jönnek a vén orcátlanok.
Ezt üzenem Költőcske Mihálynak.
Szegény maradtam, mint akkor valék,
Amikor ifjan vándorútra keltem.
Egy emberöltőt végigénekeltem,
Sorsharag és koldusbot... Ez a vég.
Van költő, kinek lelke hegedű
És játszik rajt' egy lány,
A hegedűt kis álla alá tartja,
És játszik rajta, ahogy kedve tartja,
Van költő, kinek lelke hegedű
És játszik rajt' egy lány.
Repülj, lágy énekem,
Susogló szárnyakon,
El messze, szép egem
Hol engem kéjre von,
Hol szebb a lány szeme,
Érzőbb a hív kebel,
S az ifju hő szive
Szent vágyban olvad el.
Ó, szavaim, ti szomorú szavak,
Mondjátok, elég szépek vagytok-e,
Hogy aki olvas, vissza ne riadjon,
S édesen fájjon, ha fáj a szíve,
Szavaim, orvos-szavak vagytok-e?
Ha ki ez munkacskát akarod guggolni
Igasság mardoso fogaiddal rágni
Szükség hogy erödet meg kezdgyed visgalni
Osztan lassád hogy kel ferges szot pokdösni...
Én a rivaldán lámpafényben álltam,
Te messze, messze, hátul, a homályban.
Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.
Figyeljetek, derék história!
"Halljuk! Tovább! Na s aztán!" A minap
Szent elragadtatás tüzével egy
Költő merészen mászta Helikon
Bércét, örök életű hírkoszorút
Füzendő fürtibe a fénytetőn.
Vad paripáim, hajrá.
Tomporotok ma véresre verem.
Ma én vagyok ifju Apolló.
No, ki jön utánunk?
Ki éri utol tüzes szekerem?
Néptelen esti utcán ballagok,
Zsonganak bennem régi dallamok.
Nézem a tornyokat, tetőket,
Ezek látták születni őket.
Én eltűnök már a művem mögött,
Mint horpadt sír a virágok alatt
Mint sápadt, elgyötört hajnali hold,
Ha tért foglalva felbukkan a nap.
Úgy szeretem én mind e verseket,
Úgy ápolom, hisz gyermekeim ők,
Mind e nagy vágy ágyában született,
Mély vágyban, amely nem lelt földi nőt.