Versek az időről
A naptár az év himnusza.
Az ünnepeknek ritmusa
dobog a rest időben.
Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,
Elmúlt epedve nyaram,
A hold bőség-szarujában
Szeptember aranya van.
Szeretem a reggelt,
Mikor a jegenyék sudarára
Legelébb esik a
Születő nap arany sugára
S kiderűl a vidék,
Szine, illata, hangja föléled:
Tova még, tova még!
Az időről új esztendő alkalmatosságával
Ember álmélkodj az idő mivoltán:
Mennyi esztendő folyamok merűltek
Végtelen tágúlt örökkönvalóság
Tenger ölébe!
Az alkony oson már
Fák lombja alól.
A nyár hegedűjén
Ősz bánata szól.
Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
JANUARIUS
Fordul a Hold: vajha jóra fordulna Pál,
Fordul az hirtelen házasság s nem áll,
Sokszor meleg ágyon hideg szeretet hál.
Már Febus eljárván feldünk kerekségét,
Éjszaki tengerbe mártya fényességét!
Bágyodt sugarakkal festi a világot,
Mert már kerék sarkán félig áltol hágott.
Esik az eső végtelenül.
A fák jajgatva fáznak.
Én megtanultam már hunyt szemekkel
Afrikába menni.
Valamikor réges-régen,
Virágbontó tavasszal
Tele volt az ég tündöklő
Csillaggal.
Idő, örök öreg, ki messze, fenn
A végtelen szikláján ülsz magad
S csak nézed hallgatag, vén bérceken,
Hogy az eón, az év, a nap halad.
Jön a Tavasz -
S te papírcsákód' fejedbe nyomod
És fakardoddal elébe szaladsz.
Ismét leboronga egy évi idő,
Gyors napjaival soha vissza se jő.
Gyors napja, miként fejedelmi madár,
Csattogva odább kél és tova jár.