Hazaszeretet
"Mi ad, kis méhe, oly erőt,
Hogy küzdve társidért
Meghalsz kasodnak ajtaján,
Bár nem nyersz hírt, se bért?"...
Szegény szüléktől származám,
Kimondhatlan szegény vagyok,
Az élet minden birtokom,
És én még is boldog vagyok.
A szerelem gyertya, vagy mécs,
Lobog, lobog, de hát végre -
Szivben minél jobban ége
Annál hamarább lesz vége.
A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni -...
Ha szíved a hazáért
Ugy lángol és eped,
Hogy vérező keservek
Miatt majd megreped...
Hol hajdan büszkén ragyogott Hont szikla tetőjén:
Ott most éjszaki szél, zúgva csatázva süvít;
És minden sivatag, még csak moh sem virul ormán,
Ember, kő, növevény, sírba nyugonni leszállt.
Rám köszöntik a poharat,
Nem tudom, hogy mi van benne...
Mindegy nekem akármi van,
Ide vele a kezembe!
Kik nem szolgáltak soha két úrnak,
Zászlóink immár megfakulnak,
Tépettek, foszlottak, lyuggatottak;
Kik máig folt nélkül eljutottak.
A ki tehetségét idegen földekre pazarlá,
Méltóságra mehet, nyerhet aranyt, hireket.
Akárhová huz szived és agyad,
akárki a kedvenc vitézed: a
Duna táján megvonva magad,
te csak Hazád nézzed.
Indul már csapatunk
Fel Galiciába,
Megmutatjuk ott, hogy
Nem indult hiába.
Szeresd, szeresd honfi, leány, hazádat,
Mint az édes, mint a szülő anyádat.
Koporsódig hüséges légy iránta,
Hüséges légy örömébe, bujába.
Ébredjetek! Viharzó szárnyakon
Robog felénk a zúgó förgeteg!
Ordítva jő, s lehellete nyomán
Az ég s a víz sóhajtva megremeg.
Csallóközi kis faluban
Harangoznak délre,
Ebédet főz kovácsmester
Hites felesége.