Versek a barátságról
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Drága sarkantyút, vagy arany keresztet;
Sőt arany gyapjat, fejedelmi címert,
Jó barátimnak nagy örömmel adnék
Tiszteletekre.
Tőlem, barátom, messze vagy,
Egy más világnak végiben;
Megfárad a szél, míg elér,
Azon vidéknek rétire.
Bóldog korodba', látod,
Igen sok a' barátod.
Szorúltt korodba', látod,
Igen kevés barátod.
Nehéz jó barátat,
Szives igaz társat
Találni;
De tőle nehezzebb
És keservessebb...
Miért mondottál rosszat nékem?
Én nem bántottalak, barátom,
Hogyha valamiért haragszol,
Szívesen bocsánatot kérek
S szeretném, ha most velem jönnél,
Megnézzük majd a favágókat
S leheverünk együtt az erdőn,
Fejünk fölött hullámzanak a lombok...
Héj, jó fiúk! be sok bajt
Kell érni e világon;
Meg hány ezernyi bosszút
Kell nyelni a becsüllet
Útján bakácsolónak.
Ha e hasznon kapzsi világ várhatja még,
Hogy valaha adjon mást is olyant az Ég,
Akit a barátság szent tüze úgy éget
Hogy nem esmér annál főbb gyönyörűséget;
Akivel aranynál tisztább szereteti
Barátjáért maga hasznát megvetteti;
Kihez fösvénységnek még árnyéka sem fért,
Mégis fösvénnyé tud válni barátjáért...
Végkép el voltam hagyatva!
Atyámfia, jó barátom!
Szeretőm és régi szolgám:
Mind elhidegült irántam.
Szeberényi Lajos emlékkönyvébe
Kegyetlen a végzet; nem hagy sok időig örűlni
Minket együttlétünk édeni napjainak.
1
Éljen mái társaságunk,
Igaz magyar barátságunk!
Nem bántódik meg igy Isten, sem ember:
Aki pedig ezt irigyli, gazember.
Ha feltaláltatik köztünk a barátság,
E földön egészlen egy kicsiny mennyország.
Egek legszebb szüleménye,
Csak jobb lelkek érzeménye,
Oh drága hiv barátság!
Nálad nélkül gyászos éltünk,
Soha nem teljes örömünk,
Nem édes a boldogság.
Róllad emlékezek
reggeli
első elmélkedésimben -
róllad gyűlnek ezek
estveli
vég elcsendesedésimben!
Gyertyám homályosan lobog...
Magam vagyok...
Sétálok föl s alá szobámban...
Szájamban füstölő pipám van...