Versek a barátságról
Nehéz jó barátat,
Szives igaz társat
Találni;
De tőle nehezzebb
És keservessebb...
Szeberényi Lajos emlékkönyvébe
Kegyetlen a végzet; nem hagy sok időig örűlni
Minket együttlétünk édeni napjainak.
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az árnyék:
Mindég kisebb lesz, s végre kitűnni szokott.
Nemes barátot lelni,
Ki éltét osztja velünk,
Kit mindenkép kedvelünk,
Oh, nemde boldogság?
Néktek is Barátim egy jó egészséget
Akarok mondani; mert azon hivséget,
Meljel mindnyájatok hozzám viseltettek...
Gyertyám homályosan lobog...
Magam vagyok...
Sétálok föl s alá szobámban...
Szájamban füstölő pipám van...
Tragikus korszak hozott össze minket,
Hegyóriások árnyékában álltunk,
Erdőn az utat lámpással kerestük,
Egymás lelkébe súlyokat dobáltunk.
Tudod mi fáj nekem
Testvér? Dehogy tudod.
Bár senki sem jutott
Lelkem lelkéhez Nálad közelebb.
Tőlem, barátom, messze vagy,
Egy más világnak végiben;
Megfárad a szél, míg elér,
Azon vidéknek rétire.
Nem félek én, bármerre járjak,
Ha velem jön e kedves állat.
Szükség szerez, szükség csinál,
Szükség tanít barátokat,
'S szükség szerént kell a' barát,
Asztal barát, és pénz - barát;
Születetés-barát, 'és fény - barát...
Mit? Rozílis! illy korodban
arra kérhetsz engemet:
hogy tenéked, mint barátod,
felszentellyem szívemet?
Köz a' baráti név; de ritka a barát.
Midőn ama' nagy Socratesz, (kinek dicső,
'S örök nevéért meg halálát is örömest
Ki állanám) egy kis házat csináltatott...