Búcsúzásról szóló versek
Ez az én vérem, ó vegyétek,
Vegyétek tűnő életem.
A tűnő élet örökélet,
Ha vérét és szavát veszem.
Várom a gőzöst, szörnyeteg-gőgöst
Ki önönmagát oly nagynak hiszi -
Füstöt okádva itt lesz nemsokára,
s akit szeretek, magával viszi.
Tenke, Tenke! messze, messze hagylak
Visszavágyó szív' érzésivel,
Élni fog báj emléked szivemben,
Visszavágy feléd e' hő kebel.
Vajha egykor szép földed födezne,
Hamvamon fuvalmad lengedezne.
Míg írom e pár sort,
Mint mondani szokás,
Kínosan feszengek,
Hogyisne, mikor -
Nagy bút hirdetek,
Nagy bajt zengek!
Ásít már Zsuzsi, e francia bábu,
Ki sokat búsult délután, az árva,
S már alig várja, hogy ki legyen zárva
A sok költő, a sok illatos lábu.
Az itélet szól a tornyon:
Üt az óra, fönn a horgony;
Menni kell - Isten veled.
Isten hozzád, oh falu,
Csendes békehely!
Tombol a mén, zúg a had,
Nékem menni kell.