 | Endrődi Sándorköltő és író |
Turulmadár, turulmadár,
Hatalmas, nagy mesemadár,
Ha feltűnsz a fellegek közt
S megzúggatod barna szárnyad:
Megyünk, mint a veszedelem,
Kavarogva mind utánad.
Minden koporsó zárt levél,
A halál zord pecsétje rajta.
Tartalma bús, tartalma mély,
De csak az Isten olvashatja.
Isten, te vagy az én pajzsom,
Te vagy az én erős váram.
Sehol nincsen nyugodalmam
Csak benned van bátorságom.
A tűnt tavaszból lelkem ágán
Egy-egy virág még felfakad,
Mint néha, késő ősz derűjén
A rózsák is kinyílanak.
Az élet: láz, a munka: égés,
A nap küzdelme hajsza csak.
Dulakodunk a betevőért,
Kergetnek dicsvágy és harag.
Ha néha holtra válva látom
Egy ismerősöm, egy barátom:
Merev szemekkel nézem arcát
S elfojtom könnyeim patakját.
Ép-e még az asztal?
Áll-e még a ház?
Reggeltől napestig
Játék, hancuzás.
Ha látok nyomorultat
Vérzőn a porba hulltat,
Árvát és szenvedőt -
Isten, hozzád kiáltok:
Te jó vagy, igaz, áldott,
Emeld fel őt!
Úgy bolyongok szép Magyarországon
Mintha járnék idegen világban,
Bánat kísér, öldököl a szégyen,
Sorvadozok kegyelem-kenyéren.
Szavaid még fülembe csengenek:
"Élj boldogul, a jó Isten veled!"
- Velem van-e az Isten? nem tudom,
Amit érzek, csak bú és fájdalom.
Éjnek, viharnak vége van.
Nem bolygok többé úttalan.
Lelkem az igaz ösvényt meglelé -
Isten felé.
Kurucvilág, labancvilág,
Dehogy mult el, egyre tart.
Most is dúl az ősi átok:
Magyar rontja a magyart.
Kis pacsirta szállt odafenn magába.
Egy vén gunár föl-fölgágog utána:
"No, ha ez a cérna-hang is nóta már,
Akkor minden légy madár!"...
Ha boldog akarsz lenni igazán,
Adok neked, szívem, egy jó tanácsot:
Ne fuss, kérlek, a boldogság után.
Míg idebenn nyomorogtál:
Igazán a mienk voltál.
S mikor ottkünn tönkre mentél
Megint csak a mienk lettél.