|
|
Wohl Janka versei
|
|
|
|
Báró Eötvös Józsefhez Fenn, a hon csillagos mennyezetén,
Király, mint a nap a csillagok között,
Úgy állsz, te nagy, az égiek helyén
Örök sugárral szent hazád fölött.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Menj halni, lant Jer, lant, kezembe, jer; de lant, ne várd
Hogy lelkedet, mit húrjaidba zárt
Egy sejtő isten, szabadítsam ki...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ha elhagyottan... Ha elhagyottan, fényes pusztaságban,
Magányosan a nagy, zsúfolt világban
Feledve áll egy szenvedő,
Ez az, akin minden szem kérdve nyúgoszik,
Kin az egész világ megosztozik...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A dalhoz Hatalmasan ragadtad meg szívem,
Te Isten szózata, oh dal!
Lebilincselted és felkaptad lelkem,
Hogy mit a földön a földeken nem leltem...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szemere Pálhoz Oh engedd, hogy én, kis madárka
Téged, a sast, megénekeljelek,
S vágyó kebelből halk, szerény dalommal
A messze távolból köszöntselek.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Azt mondjátok... Azt mondjátok, nincs dalaimban érzet,
Nem érzi szívem, lantom mit beszél,
Képzelet mind, mit szenvedélyes hangon
A dal a lélek mélyibül regél.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Gróf Vass Ottilia emlékkönyvébe Oh, van egy égő nyughatatlanság,
Mellyel az emberek már megszületnek,
Egy gyötrő kín, melyet magok szeretnek,
Sovárgó vágy, mely nékik boldogság.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nem dicsőség... Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas lelkem vágy-remegve
Szellemkarjait.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A könnyekhez Folyjatok, oh folyjatok ki,
Fájdalmamnak égő könnyei,
Folyjatok tengerként végtelenbe,
Szerelem sejtelme
Hogyha hí!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy szellemhez Fakó sugára már csak árnyékokba,
Kétes, bizonytalan ködbe merül.
S képedre száll
Egy fénysugár,
És ott megáll,
Megáll!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyugalom Zengjed el álmaid, ifjui szív,
Csöndes az éj,
Fátyla nem árul el; árnya, az hív,
S zengeni kéj.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy költőhez Tekinték, költő, búlepett hajadra,
És elbúsúltam ifjuságodon;
Eltűnt, oh, elenyészett éveiden,
Oly bánatosan méla arcodon.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedvenc
Művészet