szklara kedvenc versei
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Addig nézegetted
Levelek hullását,
Levelek hullását,
Fecskék indulását...
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő csillagom
Csupán te vagy nékem.
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
A hajad olyan fekete
a ruhád oly fehér;
az ifjuság igérete
az élettel felér.
Arcomat éri
hajnali fény
és sírva, remegve,
zokogva, nevetve
álmodom, álmodom, álmodom én.
Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
hogy ő éngem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével...
Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
fejét földhöz bocsátja,
Célia szép feje úgy áll lefiggesztve...
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós...
Költő vagyok csak, semmi más,
Levél, ki elszakadt a fáról,
Repíti vágy és álmodás,
Hajnalba hull az éjszakából.
Fölmentem a hegytetőre
S lejöttem a hegy tövihez:
Fenn a föld már kővé mered
S lenn a szikla porlani kezd.