horvathzsoka kedvenc versei
Hévvel szerettem
S ím szenvedek,
Keblembe' dúlnak
Bús érzetek.
Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt.
Sárgultan áll az őszi föld,
De felpiroslik itt-amott;
Vér-e az, vagy szines haraszt,
Melyet szív vagy fa hullatott?
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló érzésemet
Szememből is kinézheted.
Vándorpálya, róna, hegyvölgy
Kitől messze vet;
Fölvarázslod báj alakban
Hiv emlékezet!
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám enyhe sátorod:
Ha szélvészben rengő lombjaid
Féltenem kell, hogy lehullatod!?
Nem jó tűzzel játszani, - abból baj lehet;
Kis szikrából, parázsból - lesznek nagy tüzek;
Vigyázni kell, mert a ház, hogyha lánggal ég...
Csapongó fecske száll a magasban
Gyors szárnyon.
Reszket a szívem, reszket a lelkem,
Ha látom!
Vén vármegye háza előtt
Dolgoznak a rabok,
Nehezebb a bilincsnél is
Nagy nehéz bánatok.
Hegedülnek, szépen muzsikálnak
Jó kedve van az egész világnak,
Ugrándoznak, járják a bolondját,
Én nem tudom, hanem csak ugy mondják.
Tudod a dalt a dús királyról?
Mindene volt, mit szem, szája kívánt,
Egy volt a világon, egy csak a másé
S az tette komorrá az árva királyt.
Óh, bujni barlangokba,
Mélybe, lágyba és sokba,
Csak életünk kedvének
Ne legyen soha fogyta.
Bukdosik a lelkem,
Mint szamár a jégen:
Meghanyatlott
Az én büszkeségem.