Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály versei a viszonzatlan szerelemről

magyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja
1800. december 1. (Pusztanyék) — 1855. november 19. (Pest)

Szerző figyelése

Idához

Nem mondom, hogy szeretlek,
Mi haszna mondanám?
Te szómra nem hajolnál
S csak búmat toldanám.

Tovább...

Laurához

Rád nézek, mert szeretlek,
Rád nézek, mert gyülölsz;
Míg bájaid veszélyes
Dacával meg nem ölsz.

Tovább...

Háladatlanság

Hazudság, amit írtam
Lánykák szerelmiről:
Ők engem nem szeretnek,
Nem egy a száz közől.

Tovább...

Hiba

Jó, mint a kegyelem, gyönyörű vagy, mint az aranyszál...

Tovább...

A lányka szobor előtt

Lányka! ne hódolj a csáboknak az ifju alakján...

Tovább...

A sors adománya

Kértelek a sorstól s az megtagadott; de helyetted...

Tovább...

Gyász és remény

Holló hajfürteid
Szint olyan feketék,
Mint csillagszemeid
Igéző párja kék.

Tovább...

Búcsú

Szép Etelka, kit szivembe
Nem mulólag vettelek be,
Kit nem csalfa gondolattal,
Nem, sebes lángindulattal
Vesztemig kedveltelek,
Szép Etelka, halld utolszor,
Amit sóhajt e csekély sor:
Légy áldott! isten veled!

Tovább...