 | Vörösmarty Mihály öregedésről szóló verseimagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt...
Mulnak az esztendők szomorú folyamattal azonban,
Még nyög az emberi nem élete terhe alatt.
Kis rózsa, szép rózsa,
Gyönge virágszál!
Szeretőd ha volna,
Így nem hervadnál;
De hervadsz mint magam,
Hull kis leveled:
Kedves ifjuságom
Hull el itt veled.
Rózsa, hajolj meg a lányok előtt: szerelemmel az ifju
Téged imád, érted gerjedez, arcaikon...
Folyj el, o folyj, patak, és kit partod bokra lehullat,
Vidd a rózsalevélt gyors vizeidben alá...
Míg az ifjúság zsengedő korán
A nyájas épség, s kellemek virítnak
S bennünket gyakran víg örömre hívnak,
Az állhatlan év elhalad során.