Vörösmarty Mihály versei a vágyakozásrólmagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt...
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém,
Hejh forgószél! ha jó volnál,
Inkább babámhoz hordanál.
Mondtam az észnek: hagyd! a szívnek: szív! ne szeresd őt...
Várakozás, te csalárd érzet szerzője, keserv a
Roszra kinézőnek, jóra sovárnak öröm!
Holló hajfürteid
Szint olyan feketék,
Mint csillagszemeid
Igéző párja kék.
Tí, ti az újítás megrögzött ellenezői,
Ösmerlek, ráncos homloku tisztes urak!
Éj vagyok, te csillag,
Fényes és hideg,
Én setét a bútól
S vágy miatt beteg.
Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik
Ott a völgy ölén?
Nem, nem, más az: amit véltem,
Csalfa tűnemény.