 | Verseghy Ferencköltő és nyelvész |
Előttem látom Laura!
Lebegni képedet;
de ah! melly nedves szemmel,
hogy nem te önnön vagy.
Ott szendereg, ledűlve egy halomra,
's mosolygva nézget a' virágos ágyra,
szívemnek Asszonya!
Meg-látván a' kis Klári
Aszszony-Anynyát tsókolni,
meg-tsalt, ugy mond, a' Néném
kába volnék, ha hinném
hogy a' férfi tsók tilalmas.
Mióta megnyílt lyány-eszem,
Sok legényen járt szemem,
S víg maradtam.
Észrevévén vágyokat,
Fellobtattam lángjokat,
S elszaladtam.
Gróf Szápáry János neve' napjára
Mennybűl leszállott Harmonía!
mondgy kéjjel tellyes hangokot
's kövesd a' kívánságokot,
mellyekkel Istent szívünk víjja,
hogy rá terjesztvén óvó szárnyait,
Urunknak boldogítsa napjait.
Szabad dühökkel ostromolta
sok régi bárdus honnya' népeit;
azért nevezte a' gorombát
bárdusnak ó Romában a' deák.
Láttya Hímen a' vak Ámort
szerteszéllyel tébolyogni
a' bozótos réteken.
Ah! el-hagyott! oda minden reményem
Külső szivnek el-adta szerelmét,
nem néz reám, nem halgat, ha beszillem
szivemnek keservét.
Hogyha személyedtűl, szép Laurám! mostoha sorsunk
engemet eggy üdeig messze ragadni talál,
's más valamelly Szépség érzékeny lángjai által
szívemet eggy múló gerjedelemre veszi;
meg ne itélly. Mikor alkony utánn szemléli az útas...
Töltsük Laura! kedveinket;
múlnak napjaink.
Holnap tán már esteinket
fűzik sorsaink.
Mit? Rozílis! illy korodban
arra kérhetsz engemet:
hogy tenéked, mint barátod,
felszentellyem szívemet?
Mit hartzolsz, jó Leányka! hasztalan?
Minek halasztod győzedelmemet,
ha nyertes nem lehetsz?