Szentiváni Mihályerdélyi magyar költő, író, újságíró és politikus |
Vándorpálya, róna, hegyvölgy
Kitől messze vet;
Fölvarázslod báj alakban
Hiv emlékezet!
Jó keresztény vagyok én,
Angyalokat hiszek én;
Angyal vagy szép Katiczám,
Hiszi szivem, vallja szám.
Szorult kebellel állok, Déva vára,
Szirt koronája! romjaid felett,
Hol annyi hős - mert küzde hon javára
S szabadságért - rabláncot zörgetett.
Az én hazám Firtos alatt Énlaka;
Ott fehérlik Rózsámnak is szűk laka.
A határunk silány, kopár, kőverem;
De falunkban sok szép virágszál terem.
Öntsed, öntsed könyjeid, oh,
Bús szemem!
Nincs olly bánat a világon,
Mint nekem.
Kalapomban hervadó bokréta,
Rózsa közé rozsmarint van fonva;
Csókolgatom, öntözöm könnyemmel,
A szép virág még is csak hervad el.
Én vagyok egy árva gyerek,
Napszám után éldegelek,
Kézi munka a jószágom,
Két tenyerem a jobbágyom,
S széles e föld a honyom.
Kertemben egy kis almafa,
Piros alma terem rajta:
Falumban egy kis házacska,
Barna-piros leány lakja.
El- bejárta Krisztus a világot,
S híveit szivökben kémlelé;
Szórva szóra sok szép tanúságot;
De tanácsit ritka ügyeié.
Fáj a szivem, majd meghasad;
Szeretnélek, de nem szabad;
Nem szabad, mert semmim sincsen,
Húsz forint bér minden kincsem.