Szerző

Szentiváni Mihály

erdélyi magyar költő, író, újságíró és politikus

1813. május 30. — 1842. december 10.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 398 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. december 1.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Szentiváni Mihály

Nagy Kristóf

El- bejárta Krisztus a világot,
S híveit szivökben kémlelé;
Szórva szóra sok szép tanúságot;
De tanácsit ritka ügyeié.

Látta, hogy a pénznek csalfa fényje
Kedvesebb az úr igéinél;
Míg szunnyodva hallják ezt a paptól,
Pénz szerelmeért minden hal, él.

S búslakodva ily tapasztalásán
Addig járt és kelt mindenfele,
Míg elvégre juta Nagy Kristófhoz,
Kit közszáj szentnek hírele.

Nagy Kristóf toronynyi szálasságát
Szép keresztény tettre fordítá:
Általgázolá a Vörös-tengert,
S kik jól kérték általszállítá.

Hol sok nagy hajó csak, mint az alma,
Lebdesett, s könnyebben ment alá,
Néki térdig ért; s feltürkölözve
Combig, szárazon meglábolá.

Mint két cserfa, olyan izmos karjain
Úgy mutatkozott a néprakás,
Mint csókák a Szent István agg tornyán
S ő ha lépett, mint földindulás.

Volt pediglen Krisztus gondolattal,
Hogy Nagy Kristóf embertársait
Csak kereszténységből hordja által,
Másvilágon várva érte díjt.

És hogy a valót tisztábban lássa,
Hozzá álruhában járula;
Árva gyermek módra, rongyzekében,
És mezitláb, s felkönyörg vala:

Vinné által, sinlő anyja várja
Mély sebére orvos-füveit,
S még orvoslobb ápolási közzött
Vérző szivből buzgó könyjeit.

"Ejh, te tollu! mert talán én
Általfáradok veled,"
- Monda Kristóf - "hisz eléggé
Kisújam se terheled."

Még soká esenge, de siketnek:
Mig végtére úgy egyeztenek,
Hogy amit sok nép szokott fizetni
Egyedül azt mind fizesse meg.

S indulának; de kellősközépben
Vőn fel Krisztus isteni erőt,
S magát annyéra súlyosíta,
Hogy Kristóf tovább nem bírja őt.

Erre-arra kezd tántorgani,
Térdre, orra, hátra hullani.
A nagy bot kezében hasztalan;
Mert erője már szakadva van.
És reszketve, mint egy korhadt mester,
Feldől, s zuhanása árvizet ver.

És midőn rettenti benyeléssel
Ő a véghabot, s a véghab őt,
Fölsohajt szivében rettegéssel,
És imádá a csodás terüt.

Ekkor, mint hajnalfény éjsötétből,
Úr Krisztus kifejlik a zekéből,
És hogy a tulpartra eljutának
Ujra neki kezdett a morálnak:

"A pénz rendkívüli szomja
Alacson tettekre vesz.
A magátvető gyakran kis
Terh alatt is sülyedez!"

Hajh, de szél fútt, s a gyöngyszót elhordta;
És azért gyakran ma is találsz
Felfuvalkodott kevély nagy embert,
Kit kis terhhel könnyen megtréfálsz.

A pénz csalfa fényje is maiglan
Kedvesebb az úr igéinél,
Szunyokálva hallják ezt a paptól,
S pénz szerelmeért minden hal, él.

1840.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom