 | Ady Endre Léda-verseiteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Szent György-nap éjén sipitók,
Nyugtalanok a denevérek:
Dohos várak ó termeiben
Táncolnak az özvegy legények.
Bús maskarája a világnak,
Apolló, a faun-mezű:
Üzenek néked, Léda. Várlak.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak,
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
Piros-fekete glóriával
Feje körül, beevezett
Lelkembe újból az az asszony,
Akit én Lédának nevezek.
A Szajna partján él a Másik,
Az is én vagyok, én vagyok,
Két életet él két alakban
Egy halott.
Töff-töff, robogunk
Motólás ördögszekéren,
Zöld gépkocsin,
Éljen az Élet, éljen, éljen.
Hahó, éjszaka van,
Zúgó vadonban őrület - éj,
Hahó, ez itt a vaáli erdő:
Magyar árvaság,
Montblank - sivárság,
Éji csoda és téli veszély.
Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén szemek
Nem néznek soha másra.
Boszorkák dobáltak meg
A bús csodáknak ligetében.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
De a szeretőm elszaladt.
Szép szeretőm: az ifjú Mosoly.
Van valakim, aki Minden,
Aki elhagy, aki itthagy:
Páris, Páris, állj elébe,
Térítsd vissza, ha lehet.
Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Rólad álmodom:
Kincses szerelem sátra.
Légy védő asszonyom,
Óh, Kleopátra.
Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
Himbálva ringat.
Lankadt virágok könnyes kelyhekkel
Siratják a csókjainkat.
Az ajkaid közt rejtőznék el,
De a szemeid reám nyílnak:
Meglátnak az én cimboráim,
Nagyon holdas most minden éjjel.