 | Ady Endre szomorú szerelmes verseiteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Csonttá fagy az, akit szeretnek:
Minden csöpp vér, mely hull miatta,
Belekeményül jégbe, fagyba.
Szent György-nap éjén sipitók,
Nyugtalanok a denevérek:
Dohos várak ó termeiben
Táncolnak az özvegy legények.
Hogy ámítni nem tudtuk egymást,
Friggyé ez úgy sem válhatott,
Én a nőt nem láttam sehol sem,
Te meg a férfiállatot.
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor,
A mult és az emlékezet.
Makulátlan az ég
S ragyognia kéne a Holdnak.
De e szent éjszakán
Égen és Földön
Sötét sorsok folyói folynak.
Tévedt, egyetlen szónak villáma
Nem csapott rád, óh, nagyon érzem
S itt búsulok a jégverésen,
Holott csak egy szó nem talált meg,
Én asszonyom, ibolya-vetésem,
Egy szó, kit más nem mondhat senki.
Szerelem, óh, uzsorás kölcsön,
Föl-fölesdeklő napjaimnak
Rosszkor érkezett drága rossza,
Mégis - mégiscsak visszahozza
Nagy fizetségeit a kínnak
Egy-egy boldog, hitető napod.
Őszülő erdők rettegése,
Gyásza van a szivemben, Mylitta,
És szépsége és elszántsága,
Legdúsabb szineit most virítja
A Szerelem, az igazi,
Oly szomszédos a komor Halállal.
Mondjam el szóban
Vagy hazug bókban,
Amit a csókban
Valahogyan úgy adtak, hogy jólvan?
Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál élén
A romboló angyal-seregnek.
Csak azért is szeretlek.
Kopogtatnak a szivemen,
Szép, piros, méltóságos ajtón
S jönnek a látogatók
Fürge sorokban.
Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
Himbálva ringat.
Lankadt virágok könnyes kelyhekkel
Siratják a csókjainkat.
Fekete virágot láttál,
Különös volt, tehát letépted,
Bocsásson meg neked a ledér Isten,
Hogyha ez vétek.
Akit én csókolok, elsápad,
Nem merem megcsókolni
Az anyámat.
Áldj meg, ha itthagysz, áldj akkor is,
Ha rossz voltam.