 | Ady Endre társadalommal kapcsolatos verseiteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
A sztrájk ma már az élet sója,
Baranyi a megmondhatója,
Míly üdvös és míly jó a sztrájk...
Gyáva kakasként fut az ellen,
Dúlt bóbitájú, nyomorult,
Fellegvárába beszorult,
Szemétdombjára beszorult.
Mi várhatunk; Tyukodi pajtás.
Homlokukon ábrája a Jövőnek,
Sokszor ők maguk sem akarják
S mégiscsak összeverődnek.
Csak az a fontos, ami: Én
S minden csak ezért történik
A Föld alatt s a Föld szinén:
Be nagy a hivalkodó ember.
Csak még egyet szeretnék.
Mert már sokat megláttam:
Utálni s nem törődni
Szeretném látni már magamat.
Most alszik a magyar a magyarban.
Minden nációnak van terve.
A magyar azt mondja, ha tönkrejut:
Igy akartam.
Februári estén,
Mikor tavaszt lesvén
Háborog a vén Duna:
Kicsi, meleg ágyban
Álom borul lágyan
Minden jó, kis fiura.
Öreg, dús ház, átkos, rémes,
Kisértetes, bús-regényes
S csodálatos: laknak benne
S hogyha az ablaka lángol,
Millióknak döglik kedve.
Sohse hull le a vörös csillag:
Nap, Hold, Vénusz lehullott régen
S ő dölyföl a keleti égen.
Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak:
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.
És így járunk az ingoványon:
Valami hősen elesett
Bajnok sorsát nem is kivánom.
Beteg szívem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol:
Láz, virágzás, gyönyörű Húsvét,
Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány - népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.