Vallásos versek
Ha látjuk, hogy minden hiába,
Csörömpöl künn a dölyfös légió,
Szálljunk le a katakombába.
Fényes ajándék nem telik, tudod.
Egy imakönyvet hoztam im neked,
Beragyog mégis sok csöndes zugot,
Mert fényesebb nincs, mint a szeretet.
Tavasz... lobogó alkony... tüzszilánkok.
Az Isten papja konferenciázott.
Sok a nehéz bűn - szűk a templom öble,
Komoran jönnek a töredelemre;
Szorongnak, várnak, szót sem ejtenek,
A tar fejeken csillárfény remeg,
A bűnbánó egy szálig férfi férfi.
Az út mentén, a faluvégen
Ott állt a Megváltó keresztje.
Két durva fából hevenyében
Valami ájtatos szegezte.
Kint szentfehéren száll a hópehely,
A dermedt földre csókokat lehel,
Az utcasarki régi kőkeresztre'
Paplant pihézget fölfeszített testre...
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Kék éjszakákon, fehér nappalon
Kicsiny szobámban, négy kopár falon
Keresek valamit
Kidülledt szemmel, fájó agyvelővel.
Vajjon mikor, mely pillanatban jő el
Az Új, mit nem láttak sohase mások?
Tündér Keletnek tájirul
Szent éjszakán hajnal pirul.
Világosság, jövel, jövel,
Elmére, szívre fényt lövellj!
A Jézus meg Péter nagy fáradottan
Szállást kértek estennet egy majorban.
Ám kérleli az asszony: "Nincs helyem!
Nehéz órám megjő ez éjjelen.
Pap volt. Tiszteletesnek titulálja,
S vigyázza lépteit az ápoló.
Az arca: végzetbarázdálta föld,
A szeme: két nagy, hullámtalan tó.
Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ő az.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Bódogok, azkiknek
Undok vétkeinek
Sebét az Úr befödte.
Mint idegen bűnnek,
Tulajdon vétkének
Büntetését nem vötte,
De sőt jó voltából,
Bűneit lelkéből
Az Isten letörlötte.
A templom hűvös nagy hajóján átvonúl
Elavúlt tömjén illata:
Érzem az emberiség lehét
Mely századokon át
Itt mondott imát.