Bárd Miklós

Ráemlékezés

Tavasz... lobogó alkony... tüzszilánkok.
Az Isten papja konferenciázott.
Sok a nehéz bűn - szűk a templom öble,
Komoran jönnek a töredelemre;
Szorongnak, várnak, szót sem ejtenek,
A tar fejeken csillárfény remeg,
A bűnbánó egy szálig férfi férfi.
És fölcsendül a hang, mely mint az égi
Zengő szeráf-hang, örömmel teli:
"Óh bűnösök - Isten szerettei
Készüljetek a boldog nagy örömre!"
Szárnyal a szó, s én elámult gyönyörbe
Nézek a fényben sugárzó alakra.
Mintha az Úr fehér postagalambja
Szállt vón' alá a katedrára,
Egy égi üzenettel a nyakába'
Azokhoz, akik kegyelemre leltek,
Beszél - örömre gyulladnak a lelkek,
Ez ember itt az élő üzenet. -
Alig lélegzik a gyülekezet,
De egy bűnös, a negyedik a padba'
Nehéz fejét gyerekként odahajtva
Halkan juhádzik, boldogan zokog.
Kívül az élet, amint elrobog,
Halkít a közel utca fordulásig...
Az Isten papja konferenciázik.