Udvarló versek
Mért hervad le a bokréta kebleden;
Tán haragszik, hogy szépítni képtelen
S bájaidnak tengerében elmerül
Mint a csillag, hogyha a nap felderül?
Haj, haj, haj,
Beh szép selyemhaj
Ez a leányhaj!
Bomlott fürti tengerében
Hattyuvállak fürdenek benn.
Selymes, illatos orgonák alatt
Suhanva, halkan egy lányka haladt,
Szive forrongó érzéssel tele,
Bűbájos álom incseleg vele;
- S a tó felől egy fiú jött s köszönt:
"Ha megengedi, elkísérem Önt?..."
És ment a lány a fiú oldalán,
És csattogott a csalogány...
A kihez égő gondolat
Kapcsolja lelkemet,
Te életemnek angyala,
Fogadd szerelmemet.
Hajadnak színe oly setét,
Varázsló tűz ég szép szemedben,
Od' adnám szívem életét,
Érted mindent, ha kellemedben
Csak egyszer rám tekintenél.
Oh ne mondja nekem senki többé,
Hogy ma nem történnek már csudák!
Történnek még, csak hogy a világnak
Eseményit sokan nem tudják.
Ah ne pillants rám, leányka,
Ah födözd be kék szemed:
E tekintet, e mosolygás
Elveszítnek engemet.
Szép a harmat égi gyöngye,
Mely pihen virág ölében,
Nap sugara száll le hozzá,
S felcsókolja lánghevében.
Úgy kellene fürkésznem a nyomodban,
Kis életed álságát mintha bánnám,
Mintha egy kicsi, hazug, halavány lyány
Fontossá lett légyen, mert szeme lobban.
Lyánka édes! csak egy szóra
Nyisd meg illat-ajkidat,
S mint egy hang az üdvösségből,
Ifjuló szivemre hat.