Emlékezésről szóló versek
Nevem kivánod emlékül leány?
Ah félek, késő ez emlékezés!
Te láttad volt, miként szívvésze hányt,
S mint dúlt egész valómon szenvedés:
O mért ekkor rám nem emlékezél,
Hahogy rokon szűt bennem érezél?
Majd ha elbucsúzunk
Kedvesem! emlékűl
Szakaszsz ki egy rózsát
Szived érzelmébűl...
Hol volt, hol nem volt, tán igaz se volt.
Ma túl van minden óperenciákon.
S ha bús fejed most ejted két marokra:
emlékszel még a régi szép napokra?
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!
Fehér a hold, de gyászba borult
A Berek erdőn minden út.
Térdig járok az őszi ködben:
Keresek egy falut.
Nem tudom: foglak-e látni
Tul a' földön tégedet?
Ó! ha látlak, elfeledjem
Elfeledjem éltemet.
Mért tűnsz elém, szelíd emlékezet!
A boldog mult mosolygó képivel?
Virágos kis kamarában
Tulipántos láda -
Ki-kinyitja a biróné
Százszor is napjába.
Mit az emlékezet
Kincseül bir szivem:
Egy nagy drága gyémánt,
'S egy parányi gyöngyszem.
Hogy már egyszer valahára
Neked is végbucsút mondunk!
Elmehetsz Isten hirével,
Nincs egymással semmi dolgunk!
Ha multba tévelyeg andalgó szellemem,
A multban képednek árnyékát föllelem,
Majd halvány szellem-árny, majd egy lengő sohaj:
Dúsan és gazdagon lelked vonásival.
Szép vidék áll tölgyerdők között;
Volna nem szép, nékem még is az!
Ott mosolygott rám a' gyermekév,
Ott szedém virágid' szép tavasz!
Ne bámuld azt, ha sokszor,
Bár boldoggá tevéd,
Bús hangok töltik ismét
Költődnek énekét.
Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.