Emlékezésről szóló versek
Vándor megállj! Hó! bámuld e követ,
Mellyel magunknak szerzénk hírnevet...
Gyönyörű fönnségűlt vidék
Mellyen az öreg Nilus foly!
Fölötte, a felhőtlen ég
Napfénye egy örök mosoly.
Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.
Miklós fiamnak egy havanna szivarral
Harmincöt éve Miklós napra
Apámtól kaptam én ezt.
Tartsd te is az emlékezésre
S harmincöt évek mulva véle,
Becsüld meg majd a Dénest.*...
Égj tisztán, mint a szent oltár lángja hazádért,
Küzdj fel az érdemnek sziklatetője felé...
Emlékezni fogok rólad, ha nem engedi sorsom
Lenni közel hozzád s csüggeni bájaidon.
Tavaszerők, mint gyermeket csalnak,
Hívnak a rétek, hí a határ.
Megpihenek egy kertnek a szélén,
Hol egy magányos diófa áll.
Óh, elégtétel éjszakája,
Óh, gyönyörűség éjszakája:
Szememet már lefogták szépen
És senki sem emlékszik rája.
Az ablakon ezer alakban
Apró emlék: a tél szeszélye.
Mulandó semmik tünnek-mulnak
Forró szád egy lehelletére.
Hattyúfogattal jön már a gálya:
Távol tavára
Most készül szállni hercegasszonyom.
Marengo, Jena, Wagram, Austerlitz...
Egyszer mindenki volt Napoleon:
Uralkodó nagy, vagy kis dolgokon.
Ha majd ismét eljön egy karácsony,
milyen szép lesz a hó, az öröm,
a csúf szívek is szépek lesznek,
amint cukorkát visznek másnak.
Vidéki város. Őszi napsütés.
Szitáló csendben kong riadt lépésem.
Minden kapuból ottrekedt kacaj
köszönt elém a mult ködén keresztül.
Sas voltam egykoron, magasba' szárnyaló,
Miként a szélvihar szilaj, erős, szabad!
A kék azúr derült világa volt hazám,
A honnan a sugár, a fény, a tüz fakad.