Történet
Egyszer este jó anyámnak
Elmondtam egy kis mesét.
Hidján volt egy baglya,
Hosszu lábu gólya
Reá fészket rakott;
Négy kis fia volt ott.
Ugy volt biz az, most is jól emlékszem rája,
Hogy begyalogoltunk egyszer a vásárra.
A rekt'ram választott kabátot, nadrágot...
Otthon alig ismert rám, a ki meglátott.
Hol volt; hol nem, túl az
Óperenciáson,
Élt egy gazdag ember,
Kinek egy rakáson
Tyhuhaja!
Édes anya ebédet visz
a dolgos apának,
De utjukba áll a patak,
mely szinig megáradt;
Hogy menjenek átal rajta,
mikor nincsen hidja?...
Sirt az ég egyik szemével,
A másikkal nevetett;
Páros ívű szép szivárvány
Koszorúzta keletet:
Szép szivárványt, barna felhőn,
Nézte ábrándos fiú,
Egy sovárgó méla gyermek,
Kékszemű, de szöghajú.
Az volt egyszer bajos élet,
Hogy a vizek kiszáradtak,
A folyóból mind kötél lett,
Patakokból csepümadzag,
Fától-fáig, - hegytől-hegyig
Kifesziték egytől-egyig,
S mint száritó kötelekre
Teregették föl ezekre...
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Erdő középen áll maga,
Elmult idők átkos laka.
Szobáiban soh'sincs világ -
Velőt rázó a' némaság.