Történet
Sirt az ég egyik szemével,
A másikkal nevetett;
Páros ívű szép szivárvány
Koszorúzta keletet:
Szép szivárványt, barna felhőn,
Nézte ábrándos fiú,
Egy sovárgó méla gyermek,
Kékszemű, de szöghajú.
Az volt egyszer bajos élet,
Hogy a vizek kiszáradtak,
A folyóból mind kötél lett,
Patakokból csepümadzag,
Fától-fáig, - hegytől-hegyig
Kifesziték egytől-egyig,
S mint száritó kötelekre
Teregették föl ezekre...
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Erdő középen áll maga,
Elmult idők átkos laka.
Szobáiban soh'sincs világ -
Velőt rázó a' némaság.