Szél
Kis hajóját a Pista
zsinegre kötötte
A kis Irma repesve
álldogál mögötte;
A szellő a csónakot
vigan űzi hajtja...
Zúg a tenger, haragos az árja,
Szél és vihar süvöltözve járja;
A hajósnép az életét félti,
Mert a tenger a tréfát nem érti...
Erdők hüs vonalán alszik a március.
Távol a könnyű világ, füstöl a százszavú
szél és a csipogó táj féle száll puha
szárnyakon, ábránd kergeti...
Suhog a szél!
Repül vele a sok sárga levél.
És mintha utána mennének a nyárnak,
Dél felé szállnak!
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.
Bármerre járok, ballagok,
csak levelek és levelek,
az őszi reggel fényiben
villognak és keringenek.
Zöld köntösében rózsa áll, mint szerető,
Piros két arcza lángol leple közzül,
Vágyó sohaj fuval lehelletében,
Az esti szél találkozóra jő.
A város csatakos. Sötét a lámpasor.
- Fiatalúr, az éjjel jól megáztál.
Nedvesen csillog pár sötét torony
s a szél a síkos háztetőkön mászkál.
Lobog a láng, a szél sikoltva
Paskolja, rázza ablakom...
Ni hogy meglibbent az a sárga
Gyűrött papír az asztalon,
S a többi mind hogy megmeredt!
Riadt madár felhőkben vész el
S ő forog, a kis szél-vitorla.
Öreg tornyon vén szepegéssel
Forog, forog a szél-vitorla.
A mezőn,
A réten,
Csöndes nyári éjjel
Harmatos
Köntösét
Teregeti széjjel.
Csöndes ifju járdal andalogva,
Andalogva szent berek homályán,
Száll feléje nyögdelő szelecske,
S bíborajkán végig elsuhanva
Tiszta csöppet harmatoz le hűsen.
Északi szél paripája
A pusztákon nyargal végig;
Végéjszaktól indulván el
Meg sem is áll végső délig.