Bor
Néma éj van. Alszik a rab
Békén, csendesen.
Alszol te is édes hazád
Keblén, nemzetem!
Kancsóra, fiúk mind! bort igyatok!
Borban van igaz szerelem,
Mely szíved erén is átlobog, ég,
S láng ömlik el a kebelen.
Ne hozd a bort, nem ihatnám!
Miért innám? Nem iszom.
Könnyemtől méreg lehetne,
És a méreg megölhetne,
De nem ölné bánatom'.
Korcsomában,
Gondölő bor mellett,
Hallom zugni
Amott künn a szelet.
Be jól esett, te kislyány,
Zsendült cseresznye szemmel
Zsendítni a szerelmet.
Be jól esett az első
Piross epert pirossabb
Szácskádhoz illegetnem.
Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.
Borpatak foly a szivembe,
Érzelmeim édenébe,
Kiapadhatatlanul.
Gondolatim minden bokra
Föllobog az égi boltra,
Messzelátó lángra gyul.
Eltűnt a Nyárnak hévséges színe előlünk,
Jól tévő jelei kár, hogy enyészni tudók.
Lankad a' heves nyár rekkenő melege,
Hivesebbre oszlik menydörgő fellege,
Mint ha el érkeznék más Tavasz kezdete,
Mely minden félének ujjitó élete:
Lágy harmatik heljett mindenüt dér látsik,
És naptámadatkor szemeinkel játzik...
A szőlőhegynek ormát
Újhold sarlója vágja
S a fanyarzöld borostyán
Bús homlokomra kúszik...
Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem".
Lelkemadta vig barátok,
Hogy is bukkanék reátok?
Isztok mint a malomkerék,
Ez valóban nagyon derék.
Öblös mellel szeptemberbe
Vad dalokra fenekedve,
Nekikeserülve most,
Rajt' igyunk egy huzamost!
Égjen a bor fene kedve
S forrjon át a dús erekbe,
Hát igyunk egy huzamost!
Fehér galagonya, - beh virágos!
Semmi közöm a szomorúsághoz!
Gyöngy a kedvem, Isten, ember lássa -
Kölcsön is vehet belőle, aki megkívánta.