 | Somlyó Zoltán versei az életrőlszületési nevén Schwartz Zoltán, költő, újságíró és műfordító |
Szeretnék addig élni,
míg élni érdemes.
Míg szívem nem öregszik,
hajam még nem deres.
A gyötrelmes hétköznap-élet
nem nézi: állat-é vagy ember...
Igát kovácsol a fénybül is
s a csalánt virágként kínálja...
Mért nem tudok úgy élni, mint a fecske:
csak szállni, szállni nyomtalan!
Megérted az őszt... a rövidült napok
susogó alkonyát, levelek rozsdabarna
szinét s a piros estet, melynek leple alá
vonul álom felé ember és minden barma.
Kőrisfából van az ágyam,
az asztalom meg dió.
Karosszékem egyszerű tölgy,
este benne ülni jó.
Ólmos ég: szent baldachin,
áhitatom baldachinja -
csak takarj bé csöndesen.
Szívem; vágyak balga hídja
s minden vágy arra tanítja,
hogy reszketni csöndesen,
és remélni csöndesen
és szeretni csöndesen...
A föld, mely barna, úgy, mint én
s mint én, oly bús, oly régi,
maga az áldott türelem
s ki kéri: megsegéli.
Ha már a kínok függönyét
a sors fejünk köré csavarta,
világosság lesz a sötét
és szánalom a bosszú kardja.
Szalad a koraőszi szél
a burgonyaföldeken át.
Viszi az élet illatát.