Sáfáry László társadalommal kapcsolatos verseiköltő |
Mundérba bujtatott kedves pajtásom,
a regula és a gyűlölet ostoba szavai közt
ne felejtsd el hegyeinket,
és jussanak eszedbe a hegyek emberei.
A falvak sarában térdig gázolunk
A falvak sarában térdig gázolunk,
és aszfalt simul lábunk alatt
a tarka metropolisokban.
Hajrá, Magyarország!
Az összetartozás meleg sugár,
izzik szívemben,
mint rózsatőn a reggel.
Most még éhség és vörösbor váltogatja napjaim színét.
Sokszor emelkedik öklöm
a milliók öklével együtt,
és sokszor vagyok magamban is.
Nincs a világon semmiféle csonttorony,
a forgatagban mindenki benne van,
olykor taszítnak,
olykor lépkedek,
de hozzám valaki mindig tartozik.
Sok-sok villám a sötét felhők közt készen feszül.
Készek vagyunk mi is,
jelekre várunk
kopasz, vénülő jegenyék alatt.
Bimbó kinyílik,
virág lehullik,
és egyre súlyosabb az életünk.
Gyárak leállnak,
földek kiégnek,
nem terem itt már csicsóka se.