Sáfáry László versei a természetrőlköltő |
A víz mellett találtam egy csigát,
házatlan volt és kék, mint az ibolya.
Megfogtam és a patakba tettem.
Egy kiálló száraz kis kődarab lett a börtöne.
A tavasz ideérkezett,
átkelt hegyeken és völgyeken,
lehelletével felgyújtotta a férfiakat
és átkelt százezer asszony testén.
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág elhervadt csendesen.
Valami fáj nekem...
Vihar van készülőben,
s a hegyek között nyájakat terelnek.
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek,
és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
A sötétség hegyről hegyre lép,
és a csillagok is az ég párnái mögé merültek.