Versek a nőkről
Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog, zuhog, mindig fehéren.
Zeng a patak az erdőben,
Lánykák figyelnek dalára,
Leborulnak, csókot ejtnek,
A szent dalnok ajakára.
A kislány az erdőben kószált,
még sohasem fogta meg őt így a tavasz.
Megbántott lobbanó szeszélyed,
De fölmosolyog már a lélek,
Kérlelsz - de visszás hangulatban:
Bosszant, hogy meg se haragudtam.
Ez itten a mókus nyoma,
S itt járt a nyúl, itt meg az őzi,
És itt lapult róka koma!
Köszönet a nőknek,
Hulló csillagoknak, múló gyönyöröknek!
Szőke hajuk, barna hajuk
Himbál hullámon,
Fehér testük el-felmerül
Kék holdvilágon.
Nővéreim, verselő asszonyok,
Hogyan látjátok ti a Szépet?
Szebben kacag, hangosabban zokog
Tibennetek az élet?
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki asszonyul hat férfiban csalódtam.
Ahogy én egyik szememmel látom:
De nem esnék meg a szép világon
Sok szomorú és csúf dolog —
Ha nem volnának itt csupa vágyból,
Hiuságból és csapodárságból
Alkotott — démonasszonyok.
Asszonyok. Elfáradtak, vének,
Szivükben igék és tömjének.
Krisztus keresztjén remegő bocsánat:
"Könyörülj rajtunk, ki Magdolnát láttad."...
Gyötör a jóság; gondja tűrhetetlen,
Jó éjszakám volt - csend van a szivemben,
Vidám a regg s az asszony gondja - kény.
Máriától Veronikáig
Ívelnek el a férfi-karok:
Veronikám, asszonyom, Lédám,
Én most álmodni akarok.