Versek a nőkről
Máriától Veronikáig
Ívelnek el a férfi-karok:
Veronikám, asszonyom, Lédám,
Én most álmodni akarok.
Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog, zuhog, mindig fehéren.
A Testvér az a nő, aki szeret,
De vágya nincs és semmit sem akar.
Tenger-nyugalmú mosolya mögött
Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
Hol dereng az éden?
Lány csillag szemén.
Hol jó kéjelegni?
Szép leány' ölén.
Óh kellemesség és kegyek asszonyi,
Kik a halandók napjait, a kemény
Történeteknek ellenére,
Melyeket öblöget a szerencse
Szarut Isten védelemre
Az ökröknek alkotott:
Paripáknak rugdozásra
Csupa körmű sarkokat.
A nyers férjfi zajló életének
Menyje, csak hölgykörben tűn elő.
Ismerém Jolánt mint gyermekét
Átkarolta anyját édesen,
Jósolám e' bimbó egykoron
A' világkertben virág leszen.
Megbántott lobbanó szeszélyed,
De fölmosolyog már a lélek,
Kérlelsz - de visszás hangulatban:
Bosszant, hogy meg se haragudtam.
Rózám, midőn megláttalak,
Szépnek jónak találtalak,
Csupán egy Volt hibád,
Hogy ritkán szólla szád.
Zeng a patak az erdőben,
Lánykák figyelnek dalára,
Leborulnak, csókot ejtnek,
A szent dalnok ajakára.
Gyötör a jóság; gondja tűrhetetlen,
Jó éjszakám volt - csend van a szivemben,
Vidám a regg s az asszony gondja - kény.
A virágnak nem nézik az idejét, -
A leánynak sohse kérdd esztendejét...
Szentképek sora templom-falakon:
Ezek lelkem csarnokában a nők.