Gulyás Pálköltő és tanár |
Ahogy az eb rágja a csontot,
úgy feküsznek neki a könyvnek;
ruhájuk piszkos, szertebontott,
szemükben mégse látni könnyet.
Mindenkit az álom kerül,
az álom mindenkire rászáll.
Örök álomról álmodik
az illatos esti virágszál,
álmodik a fű és a kő,
a holdban álom leskelődik...
Ég a kályha, zúgva pattog
az akácfa bent, amely
még tavaly lombot fakasztott
és virágokat nevelt.
Nem volt abban semmi tragédia,
csak borzalom,
midőn a konyhába beléptem
s megláttam a falon
egy csillogó páncélu bogarat: -
reszkető hosszu csápja
a hirtelen fellobbanó
villany hideg fényére rátapadt...
Van házam, van kertem,
A háznak ablaka van,
a kertben almafa van.
A kertben van egy kút is:
a kútban víz van.
Kaptam egy kisfiút is:
a kisfiúban szív van.
Ez itt Hadház, Hajduhadház,
van benne vagy hatvanhat ház.
Elbámulom: olyan csöndes,
fehérfoltos a hótól.
Fent a fáknak pírja játszott,
de ez a pír hervadás volt,
mint a földről távozónak
arcán rózsák rajzolódnak.
Itt élek én Debrecenben,
ebben a porrengetegben,
ez a város régen meghalt,
maradt utána egy aszfalt,
maradt egy-két disznótora,
egy-két kövér professzora,
van itt lelkész,
van itt testész...
Az arcán fellegek árnyéka lengett,
hisz gyermekét nemrég vesztette el.
Kezében kapa volt, mellyel a hantot
akarta a gyomoktól tisztogatni.
Mentem az őszi fák alatt,
nem néztem hátra, sem előre,
kettéhasadt a Biblia,
elszállt az üzenet belőle.