Gulyás Pál

Rímkovács

Itt élek én Debrecenben,
ebben a porrengetegben,
ez a város régen meghalt,
maradt utána egy aszfalt,
maradt egy-két disznótora,
egy-két kövér professzora,
van itt lelkész,
van itt testész,
van itt kertész,
van itt festész,
van itt macska, amely nyávog,
vannak itt asszonyok, lyányok.
De mondjátok, mindez mit ér?
Alig többet a semminél.
A halottnak is van lába,
kinő bajussza, szakálla.
A házak felett a szél zeng,
az ember alatta lézeng:
az egyik tűzkövet árul,
a másik az égre bámul,
harmadik a rendőrt lesi,
negyedik a tárcát cseszi.
Hát én itten mit csináljak?
Olvasszak hasamból hájat?
Sovány vagyok én pecérnek,
sovány vagyok bőregérnek.
Mit tehet egy ilyen gulyás?
Poéta lesz és rímkovács,
összekap öt-hat szót, rácsap
és bámulja a szikrákat.
Igy élek én Debrecenben,
rímet patkolok kezemben,
a Holdból is lecibálnám,
tele van tömve a párnám.
Tudom, nem ér ez egy krajcárt,
szőr vagyok, poszthúmusz hajszál,
Tisza Kálmán pocsolyáján,
Csokonai kocsonyáján.