Várakozás
Elvégeztem a kertemben
Minden munkát rendibe,
Most csak várom, egyre várom,
Mikor jön már Évike.
Ablakban könyököl a kis Gizike,
Nincsen e világon gondja semmire.
A szoba közepén hever babája...
Bánja is ő, mostan nem gondol rája.
A napot is legjobban szeretem,
Midőn legelső ténye megjelen,
Ám ő, a végtelenben valahol
Még távol kóborol.
Nem érzem nyomorát a mának,
Szó nélkül szenvedem...
Nem fáraszt, de uj harcra biztat
E néma küzdelem...
Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan, szótlanul:
Lelkemben első tavaszom
Egész világa felujul.
Éjfél van, már Lúna leszáll, s eltűnik az óra,
S ablakod elleniben én egyedűl vagyok itt.
Laci öcsém, ki fent a Végeken
Karddal teremted most a hősregéket,
Találjon rád e forró énekem,
Mit röstelkedve, féltve küldök néked.
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Hogy várlak! hogy esengek!
Szívem miként dagad!
Mért nem jösz csillapítni
Öldöklő lángomat!?