 | Gyóni Gézaszületési nevén Áchim Géza, magyar költő |
Oly távoliak minden dolgok.
Szivemben és szivem körül
Csak békét s bölcs türelmet hordok.
Fényes ajándék nem telik, tudod.
Egy imakönyvet hoztam im neked,
Beragyog mégis sok csöndes zugot,
Mert fényesebb nincs, mint a szeretet.
Testvér, kit visz már boldog végzeted,
Vezessen haza Őrangyalod szárnya!
Félig nyitott asszony-szemek
Mint gyémántok a bársony tokban
Égnek, ragyognak, fénylenek
S lesik, hogy szívem lángra lobban.
Van egy falu, - fehérfalú
Templom van a közepében.
Nekem az a kicsiny haza
Legkedvesebb menedékem.
Asszony, van-e még imádságod?
Mert nem segit más, nem segit más,
Csak kulcsolt kéz, esengő sirás:
Lesirni az Irgalmasságot.
Titkok útján, tavaszi allén
Előttem jár a titok-asszony:
Harmincadik tavasz heroldja;
Apácás, gőgös fátyolát
Perzselő számum, férfi-sóhaj,
S a tavaszi szél ostromolja.
Én még vetkőzöm este,
S reggel felöltöm nyűgös rabruhám:
Minthogyha volna cél, amely után
Béklyózott lábbal indulni lehetne.
Börtönudvarból zöld mezőn
Hajlik az út a temetőbe.
Fehér deszkák közt fehérebb sziv:
Az én édestestvérem fekszik.
Sötét felhők sürün esőznek.
Szürke csuhát ölt a lengyel határ.
Visztula hidján alkonyi csöndben
Kongó léptekkel egy katona jár.
Ez a bilincsek országutja;
S akik előttem itt haladtak,
Sötét titkok országában
Martirjai a gondolatnak.
- Mikor hasadoz már
Jó Kovács pajtásom
Fellege a ködöknek?
- Hasadoz már, pajtás,
Ágyúink szaggatják,
Hallod-e, hogy dörögnek!
Mondhatlan kín tép néha-néha
S a féktelen vágy elragad -
Szeretnélek keblemre vonni,
Csókolni hosszan ajkadat.
Zakatol, zúg, dübörög a város.
Kormos kenyeret izzad a gép.
Kavarog, bug az életi vásár,
Gyönge a gyöngébbet löki odébb.
A sziget fái hajlongtak a szélben -
Kék vizek fölött egy sereg sirály szállt.
Fejét lehajtva lázas tenyerébe,
A sziget partján ült a beteg császár.