Vidor Marcellköltő, író és újságíró |
Lassan lehull az esti csönd,
Egy csillag gyúl ki odafönt,
S a füzesparton,
Szinte hallom
A sötét lepel, amint elterül,
Járok merengve, némán, egyedül.
Szivem e percben, érzem, megremeg,
Fölöttem égszin glória lebeg,
És minden fény a boldogan sugárzó
És minden öröm rózsaszínben játszó
És minden könny a lelkemre tolul,
Itt jártak ők, a drága szellemősök,
Dalolva hozták büszke hegedősök
A múltnak sötét hantjai alul.
Nékem a sors szerelmet adjon,
Szívemen égjen el az asszony,
Ha megcsapja a láng fuvalma,
Csókomtól váljék hervatagra.