Kisfaludy Károly rövid versei

költő, drámaíró, festő, a magyar novella egyik első meghonosítója
1788. február 5. (Tét) — 1830. november 21. (Pest)

Bájszíneket tetéz reád,
Mindent igér, semmit sem ád;
Hálóból varrt köntös hidegben...

Mondják: asszonyaink csevegők; pedig él-e csak egy, ki

Összezavart hangok, nap, hold, láng, fergeteg, ég-föld,
Bú, panasz és új szók a költőt nem teszik ám még...

Míg tavaszunk zöldell, ezer indulat edzi fulánkját...

Minden öröm hangot szül, a bú s fájdalom ismét:
A kikelet zöldjén zeng philomela panaszt.

Míg más érdemit a közlélek alázni törekszik,
Fényre deríteni azt, a nemes elme buzog.

Ilyen az életöröm: míg sejtjük, eget mosolyog le...

A tavasz bájkellemében
A szép rózsa mint virul!
Harmat reszket nyilt ölében,
S attól édesb lángra gyul;
S bármi sziven ringadoz,
Kéj-lehelve illatoz.

Bár a sors tőled messzezára,
Mig e sziv ver, csak érted ég.
Édes szerelmed bájsugára
Általhat éltem alkonyára...