 | Juhász Gyula vallásos verseia 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője |
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Mária, májusi esték
Asszonya, mennyei fény,
Míg örök éjbe sietnék,
Megtérek szívedhez én.
Nyilazzatok: a seb rózsát terem,
Mely nyílni fog az örök kertbe fenn!
Mikor a messze kis falucska
Jászlában a barmok között
Az égi gyermek megszületett
S az angyalok víg szózatát
Hallották jámbor pásztorok,
Augustus császár mit csinált?
Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,
Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.
A kocsma ajtaját kitárják
S hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.
Szeretlek forrón, mint eddig soha,
Te mindig áldott, mindig mostoha
Élet!
Az aranyos mennyezet fele zsongva
Az óriás, üres templomhajóba'
Még ott suttog az elszálló ima.
Szeretlek téged, te szép, bús,
Te szőke, te jó, te Jézus,
Szívemben emlékül élnek
Holdfényes hegyi beszédek,
Genezáreti álmok,
Patyolat szűzi virágok!
Máriát dicsérik a hívek,
A kis templomból szól az ének,
Mária, a mi menedékünk,
Szárnyal a könyörgés az égnek.
A tápai templom öregebb apádnál,
Vénebb a kriptában pihenő apátnál,
De az Isten régibb, mint a régi oltár,
Idősebb ő minden kő-kövön templomnál.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, kedves bambinó
Csöndes az éj és csöndes a világ is,
Caesar Augustus aranyos mosollyal
Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás:
Béke a földön.
Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek
S üvöltenek vad emberek.