HHeni kedvenc versei
Nem! nem erre születtem én!
Rágódni a szürke robot még szürkébb ütemén!
Ma a holnap szürke hályogát látni a tegnap tetemén!
Nem, nem erre születtem én!
Voltam gyerek, homokba játszó,
csodálkozó és önfeledt.
Bámulva néztem, hogy kígyózik
a füst a háztetők felett.
És jönnek az évek... és mennek az évek,
a szív belefárad, a szem beleréved:
a partot keresve, a partot.
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Még az utolsó asszony hiányzik,
az én forró, bús életemből:
elmegyek ma egy halovány házig.
Hazudj és kábíts! Kell ez nékem.
És néked is.
Már csak a hazugságtól ég a vérem.
És néked is.