 | Móra Ferenc gyermekverseiíró, újságíró és muzeológus |
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Kertem alján
Lombot ontva
Vén akácfa vetkezik,
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.
Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?
A kécskei kecskének
- mek-mek-mek -
baja esett szegénynek
- mek-mek-mek -
belehágott a villába,
beledagadt a bal lába
- mek-mek-mek.
Volt nekem egy fakó lovam,
haja-hajdinárom,
mikor az a nagy hó esett,
ráültem a nyáron.
Csörgött a sövényen
az egyszeri szarka,
illegett-billegett
sebesen a farka.
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Jaj, de furcsát álmodtam!
Király voltam álmomban.
A koronám tök hajából,
A paripám lenge nádból
S hajaha!
Répából volt a sarkantyúm taraja.
Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.
Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?
'Mi van a kezedben,
aranyos Ágica?'
"Ábécés könyv biz ez,
kendermagos cica!"...
Csicsija, bubuja, én csillagom,
Bölcsődet dúdolva ringatgatom,
Két szemed álomba csókolgatom,
Csicsija, bubuja, én csillagom!