Éjjel
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Hófehéren árad a hold sugárja,
Sötétlő kert feketéllő lombjára,
Fekete lomb sürüjéből kiválik
Egy madár szárnya.
Hárman virasztánk egykoron
A' csendes éj' óráiban,
A' hold, én, 's egy halvány leány
Mély fájdalom vonásiban.
Éjfélre kondul a harang,
S száll, száll a hang,
Nehézkesen, tompán, borongva,
Imát vagy tán átkot mormolva,
Mintha a világ lelke volna.
Szállj le halkan a vidékre,
Nyári alkonyat!
Szőjj a drága lány szivébe
Színes álmokat.
Éjfél van, már Lúna leszáll, s eltűnik az óra,
S ablakod elleniben én egyedűl vagyok itt.