 | Kazinczy Ferenc versei az irodalomról és a költészetrőlíró, költő, a nyelvújítás vezéralakja |
Te cifra szókkal élsz, s poeta nem vagy,
Képben bujálkodol, s poeta nem vagy,
Ömölnek rendeid, s poeta nem vagy...
Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Berki szokottat imád. Nekem az kecses, ami szokatlan;
S kényesb vagy makacsúlt ízletem újnak örűl.
Természet, te vagy a törvény s a mester.
Igazgasd
Verseimet, s hagyjad folyni szabásid után!
Jót, roszat érez a barom, de hallgat,
Jót, roszat érez, s elbeszéli az ember;
Jót, roszat érez, s zengi a lant fia.
A poesis kikap a népből s a durva valóból,
És kiesebb tájra s lelki valóba vezérl.
Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,
Szökj mint csók, melyet félve lop a szerelem.
"Apróságok ezek!" - Vaj azok! de ki várakat épit,
A legapróbb szegnek, tudja, mi haszna vagyon.