Kazinczy Ferenc versei az irodalomról és a költészetről

író, költő, a nyelvújítás vezéralakja
1759. október 27. (Érsemjén, Románia) — 1831. augusztus 23. (Széphalom, ma Sátoraljaújhely)

Béna vagy és táncolsz, a nyelvet nem tudod és írsz...

Természet, te vagy a törvény s a mester.
Igazgasd
Verseimet, s hagyjad folyni szabásid után!

Berki szokottat imád. Nekem az kecses, ami szokatlan;
S kényesb vagy makacsúlt ízletem újnak örűl.

"Apróságok ezek!" - Vaj azok! de ki várakat épit,
A legapróbb szegnek, tudja, mi haszna vagyon.

Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,
Szökj mint csók, melyet félve lop a szerelem.

Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.

Te cifra szókkal élsz, s poeta nem vagy,
Képben bujálkodol, s poeta nem vagy,
Ömölnek rendeid, s poeta nem vagy...

A poesis kikap a népből s a durva valóból,
És kiesebb tájra s lelki valóba vezérl.

Jót, roszat érez a barom, de hallgat,
Jót, roszat érez, s elbeszéli az ember;
Jót, roszat érez, s zengi a lant fia.