 | Dalmady Győzőjogász és költő |
Dalolva jöttek, vigan, könnyeden
Édes arcuk általjárt a sziven,
Szép arcukat a szellő csókolá...
Azt gondolám, két angyal szállt alá!
Árny borul a tájra,
Csillag lép az égre,
A szerelem hangja
Nem pihenhet még le,
Lankadó tűz mellett
Meghatóan, szépen,
Pásztor furulyája
Kesereg az éjben.
Egy pásztortűz, egyéb semmi!
Körös-körül minden halva.
Oly jól esik elmerengni
E fekete éjben rajta.
Fecske, fecske, mi jót hoztál?
A szobámba lopózkodtál:
Nincs-e meg a tavasz itten?
Azt keresed talán itt benn?
Lesz még elég nyári este,
De olyan több nem leszen,
Mint az volt, az akácok közt,
Melyre én emlékezem.
Jár a szellő édesen susogva,
Vágy, szerelem reszket ajkán,
Le-lehajtja szép fejét a rózsa,
Sok neki a boldogság talán.
Nem az fáj, hogy szép korunk távozott,
És virágait már nem kinálja tovább,
Hanem az, hogy emléket nem hagyott -
Egy virága volna legalább.