Szerző
Petőfi Sándor

Petőfi Sándor

születési nevén Petrovics Sándor, magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, több mint ezer verset írt rövid élete alatt

1823. január 1. — 1849. július 31.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 890 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. április 4.

Megosztás

Címkék

Petőfi Sándor

Az utósó alamizsna

A költő és a sorsharag
Egy anyaméhből született;
Ikertestvérek voltak ők,
Együtt bolygák az életet.

Fa, mint most, akkor is virúlt.
Árnyában sok megnyúgodott;
De használt a költőnek is:
Ágáról tört koldúsbotot.

S ezek valának társai:
Koldúsbot és a sorsharag;
Elhagyja minden hűtlenűl,
Csak e kettő, mi hű marad.

És lantja! lantja hova lőn?
Hisz a költőnek lantja van...
Igen bizony, volt lantja is,
Mely zenge bűvösbájosan.

Megpenditette húrjait
Mennydörgő éjben egykoron.
S a mennydörgésnek ágyuja
Elszenderűlt e hangokon.

S az ég, a barna, haragos,
Midőn danáját hallaná:
Feledni kezdé a boszút,
S csillagmosollyal néze rá.

És a költő megéhezett,
És emberek közé mene.
Tudá: az emberszív kemény;
De vélte: lágyit a zene.

S mely a vihart elaltatá,
És földeríté az eget,
Elandalító húrjain
Az ének újra zenegett.

De melyet ég, vihar megért,
A dalt ember nem érti meg...
És ím a lant elszégyenűl,
S fájdalmában kettéreped. -

Ez volt a lant története.
A költőbül tovább mi lett?
Soká nyögé - nem tudni, hol? -
Az inségterhes életet.

Egy újabb nemzedék előtt
Évek multán megjelenék.
Nem őszült ő meg... fürteit
A gond, a bú kitépte rég.

"Egy-két garast, egy-két garast!"
Halk hangja így esedeze;
S mint szélringatta száraz ág,
Remegve nyúlt ki két keze.

A részvét megkérdezte őt:
'Ki vagy, nyomornak embere!
Kit sujtoló istenharag
Ily könyöretlen megvere?'

S nevét elmondja, s újra esd:
"Egy-két garast..." - 'Megállj, jövel,
Örök dicsőség gyermeke!
A bőség szarva födjön el.

Neved ragyog, miként az ég
Csillagsugáros éjfelen;
Mely egykor árván hangozék,
Bámulja lantod a jelen.

Jövel tehát! jövel, cserélj
Bársonyt e koldusrongy helyett;
Borostyán koronázza főd,
Dús asztalnál legyen helyed!'

"O szép beszéd... o köszönet!
De én semmit sem éhezem,
És nincsen is szükség reá,
Hogy elcseréljem rongymezem.

És a borostyán... oh mi szép,
Mi jó lehet lángifjunak;
De száraz törzsön a galyok
Többé meg nem fogamszanak.

Hanem ha dobsz egy-két garast:
Fogaddsza hálaszózatom;
Mert pénzre vár az asztalos...
Koporsómat csináltatom."

Pest, 1843. április 10-e előtt

Petőfi Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ