Kibédi Sándor

Erdélyi álom

Atyai csókoddal homlokomon
hívőn alszom el s álmodom álmomat,
szent ajándékodat, én Uram.
Éjszaka van. A végtelenség
ezer fényes szemével reámmosolyog.
Én visszamosolygom, édes az álmom.
Fejem alatt Máramaros
zord havasa a vánkos,
fülemben a Küküllő dala zúg,
vállaimat körüllocsogják
ős ismerősök: Szamos, Maros, Olt
s a Hargita vén rengetegjén
nyugszik a lábam.
A bihari hegyek, barcasági róna,
mord Fogaras s a szelid Szilágyság
végigcsókolják forró testemet.
Az éjszakában
halk, lágy hangon muzsikál,
majd szilaj nótába vág a bús cigány,
ős Erdélyország lelke.
Hallgatom, hallgatom, félébren, könnyesen,
meg újra elalszom, mélyen, csendesen
és álmodom... tovább álmodom...